„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

Egy weboldalon nevezte humortalan humoristának Farkasházy Tivadart parlamentbe jutását megelőzően Pálffy István. Farkasházy visszavágott: leírta újságíróként és szerkesztőként a vélt híradóst, mert a készülő médiatörvényhez asszisztál.
„Pálffy István urat leírtam újságíróként és szerkesztőként. Nem tekintem szakmabelinek. Az ugyanis, aki egy olyan médiatörvényhez asszisztál, amely most van készülőben, nem érdemli meg, hogy kollégámként tartsam számon. A politikusi pályájához azonban sok sikert kívánok” - mondta Farkasházy Tivadar. A KDNP honlapján korábban Pálffy humortalan humoristának nevezte a Heti Hetes sztárját, és azt állította, hogy az általa szerkesztett folyóirat milliókat kapott kormányzati körökből.
Farkasházy reakciórára pedig annyit mondott: nem érdekli, hogy egykori pályatársa mit gondol róla. „Farkasházy Tivadar egy vérszívó, keserű ember. Utalok itt az előző kormányzat alatt a Kulturális Minisztériumtól felnyalt milliókra. Hála Istennek, nem ő dönti el, hogy kertész, újságíró, avagy nagypapa leszek-e, ezért nem érdekel a véleménye” - summázott Pálffy.